Miről is szól ez az oldal?

Ez a blog két okból jött létre. Az egyik, hogy mankóm legyen a fogyókúrám és életmódváltásom során, a másik, hogy a posztjaim révén én lehessek néha támasz nektek, főleg azokban a napokban, amikor a legnehezebb betartani a saját magunk elé kitűzött célunkat. Ha gondoljátok, tartsatok velem, akár csak olvasással, akár egy-egy lelkesítő gondolattal buzdítva engem, vagy ötleteket csenve tőlem, esetleg épp a sajátod megosztva velem.

Ha privátban üzennél nekem, itt megteheted.

A nagy titok az, hogy nincs titok.

Az akaraterő megteremti az utat.

A lelkesedés diktálja az iramot.


Néhány hasznos oldal

 
Tornám

 

Az első két hónapban

Úgy terveztem a dolgot, hogy egyik nap szobabiciklizni fogok 30 percet, a következőn pedig 15 perc tornát fogok kiegészíteni egy 15 perc súlyzós gyakorlat sorozattal. Ezt a mennyiséget az első két hónapban biztosan tartani fogom, ha pedig eljön a változás ideje, akkor azt is itt fogom majd részletezni.
Be is mutatom első körben a kis segítőimet nektek is, ha már ilyen közel kell kerüljek hozzájuk.

Ők itt Mr és Mrs Súly.

Akik annyira nem is kicsik. :D Fejenként 3 kilót nyomnak. Tesco-ban vásárolt szerzemények, akiket bemelegítésként gyalog sétáltattam haza. Ezekben a súlyzókban nem mellesleg az a kedvencem, hogy a lábfejemre akasztva őket, talajgyakorlatokhoz is tökéletesek és még kényelmesek is. Na de, nézzük a konkrét kis tornám. Az egész csak 25-30 perc naponta. :)

  • Lábaemelés oldalra -> 30db/láb
  • Lábemelés hátra -> 30db/láb
  • Lábemelés előre -> 30db/láb
  • Súlyemelés lábbal/állva -> 30db/láb
  • Súlyemelés lábbal/fekve -> 30db/láb
  • Lábemelés fekve/súly nélkül -> 30db/láb
  • Derék körzés-> 30db (pihi :))
  • Guggolás-> 30db
  • Súlyemelés előre/kézzel-> 30db/kéz
  • Súlyemelés oldalra/kézzel-> 30db/kéz
  • Súlyemelés felhúzva/kézze, mintha a bevásárlókosarat emelnéd meg, ahhoz hasonló a mozdulat :) -> 30db/kéz

A szobabiciklizésen pedig nincs mit részleteznem. Kicsit monoton, de egy jó kis film mellett elrepül az a 30 perc.

A harmadik hónaptól

Most, hogy már két hónap is eltelt, azt hiszem, eljött az ideje, hogy kicsit változtassak az eddigi edzésemen.

Ami a következőket jelenti:

- Az első nap. Szobabiciklizés, ami eddig 30 vagy 40 perc volt, mostantól 60 perc lesz.

A második nap. 30 perc súlyzós (kettlebell) edzés a karokra koncentrálva.

A harmadik nap. 40 perc súlyzós (kettlebell) edzés a combra és a fenékre koncentrálva.

- A negyedik nap. Pihi. ~

Aztán pedig kezdődik minden előlről. :) Azt hiszem, hogy a második két hónapra ennyi változtatás egyelőre elég is a mozgásomban. Aztán még meglátom, milyen ötleteket sikerül begyűjtenem nyárra a futáson kívül. Az ötlet, hogy kicsit hosszabban és többet edzzek, egyszerűen onnan jött, hogy egyrészt belefásultam kicsit az eddigi rendszerbe, másrészt az étkezésem szépen beállt egy könnyen tartható és egészségesen laktató szintre, így ezt a részét a dolgoknak semmiképp nem akartam bolygatni. Viszont valami újítást mindenképpen szerettem volna, amivel kicsit felturbózhatom a változásomat. Nem is annyira a súlybelit, mint inkább a centiket és a formákat.

 

2018. 01. 22. Nyitás
Timi Szerkesztő
Fogyás és egészség Téma
G-Portál Tárhely
Linda Design
Gergő Köszönet